Nagyapa

Azt hiszem legelőször Nagyapáról kellett volna írnom.

Ő a verőcei birtok szülőatyja.

Bevallom, ez az írás hosszú ideje befejezetlen torzóként lapul a meg nem osztott oldalak között.
Nehéz nagyapáról írni!

Sokan sokféleképp emlékszünk Rá.

Iagzi, klasszikus értelemben vett családfő. Akarata megfellebezhetetlen, fel sem merül, hogy bárki ellentmondjon neki.
Kering egy sztori... kint szilveszterezett a család Verőcén. Nagyapáék, Apu, anyu, mi... Éjfél után nagyapa elrendelte a villanyoltást. Kicsik nagyoknak, fitalaoknak, idősebbeknek... Mindenkinek.
"Aluddni nem kell... de csend legyen, és sötét..  - ott az erdő" 


Ő volt az aki megvette a hatalmas lejtős telken álló, már akkor ezer sebből vérző öreg házat, aki "virágzó gazdaságot",  kis civilizált szigetet teremtett az őserdőben. Csodálatos módon megtalálta e kettő egyensúlyát - alázattal együtt élni a természettel,mégis úrrá lenni felette, európai emberhez méltó civilizált körülményeket teremteni!
Rendbe szedte, megszépítette az épületet, a ház körüli lejtőkön teraszokat alakított ki, gyümölcsöst, szőlőt telepített, bevezette a villanyt, még a vízellátásra is talált valamiféle megoldást.

Mindig dolgozott.

Különös gonddal, körültekintéssel, mérnöki precizitással csinált mindent. Ha olyasmibe fogott, amihez nem értett, könyveket szerzett be, utánaolvasott, tervezett, számolt.

A kőházat rendbe hozta, megtoldotta egy új helyiséggel.
Újjáépítette a Villanegra épületét. A gyönyörű terméskőfal ma is messze-messze szebb, mint amit a mi "szakembereink" produkáltak.

Bevezette a villanyt.

Kályhát épített az alsó házba. (kétszer is... ez éppen nem tartozott a legsikerültebb remekművek közé :) )

Redőnylécekből egyedi hangulatú lambériával borította a kőház szobájának falait, a sarokágyat, a felső ház álmennyezetét.

Kétkezi munkájával alakította ki, és terméskő támfalakkal szegélyezte a kis teraszokat (a két nagyot géppel csináltatta), emésztőgödröt ásott a ház mellett. (valahol a mostani kerti kút fölötti teraszon) - óriási munkák ezek, elképzelhetetlen a számomra, hogyan győzte. (kegyetlen itt a talaj... agyagos, köves, gyökerekkel átszőtt... a csákánynak is alig enged)

A ház mögött pincét ásott a homokkő hegyoldalba. - akkoriban ez volt A Hűtőszekrény.

A két házrész közötti átjárás sokáig csak a tetőteraszon, kerten át volt lehetséges. Szakadó esőben ez nem volt túl kényelmes... rászánta hát magát, hogy a terméskő falat, alépítményt csákánnyal megbontva belső lépcsőt építsen. Ez is elképzelhetetlenül nagy projekt volt... Méretezése nem lett valami tökéletes (iszonyú szűk), de hát csak végszükség esetére szánta, és gondolom, nem akart sok helyet veszíteni a felső házból.

Mindez harminc év munkája.
Harminc éven át volt Verőce a második otthona.

Tavasszal kijöttek, itt éltek egész nyáron - csak nyugdíjért mentek be a városba, havonta egyszer (akkoriban még nem utalták kártyára :) )


Harminc nyáron át itt mindig szívesen látta az ide vetődő gyerekeit, unokáit, családtagokat - de a barátokat is.

Talán ezek voltak a nyár legszebb órái.

Ilyenkor egy-két órára megállt a munka.
A ház előtt, a diófa alatt egy pipa és egy pohár bor mellett meg lehetett vitatni a család és világ dolgait.