Dani

Ha a verőcei birtok történetét meg kellene írni, e történet főszereplői között Dani nagyon fontos helyet foglalna el.

Még nem volt 17 éves, mikor 2000-ben ide kezdtünk járni.
 
Nagy változásnak ígérkezett ez a család életében.
Nyaralónk lett!
Azon a nyáron eljöttünk mindannyian, egy egész hétre.
Ági kicsi volt még (4 éves) emlékszem, ahogy Nóri altatgatta a hintaágyon… Peti a gereblyével vívott ádáz csatát… Kata pedig az erdei háztartással.  :)

Végül mégsem vált Verőce igazi családi nyaralóvá. Kata nem vágyott ide, a lányok is ritkán jöttek velem.

De a fiúk!
Ők nagyon szerették!
Dani, Peti - és persze Marcell, aki, ha csak tehette, itt volt velünk - ők ráéreztek az ízére, a természet közelségére, a végtelen szabadságra.
Peti órákat üldögélt a magaslesen, bejárta környező hegyeket. Marcellal nagyon hamar birtokba vették a Borbély-hegyet, a kilátót, a vízmosást, a szomszéd gerincet Magyarkútig, később a környező hegyeket is, Szokolyáig, Nógrádig…

Dani kényelmesebb volt. Őt a kert, a ház foglalkoztatta. Mindig zúgott a fűnyíró, vagy valamilyen zajos szerszámgép. Itt kipróbálhatott mindent. - fúrógépet, flexet, köszörűt, hegesztő-trafót…
Itt elvonulhattak a világtól Ágival, aki később a felesége lett.
Éveken át őrizgettem itt ünnepelt első karácsonyuk apró emlékeit, a nehéz piros abroszt, melyre rácsorgott a karácsonyi gyertya viasza, a piros üveggömböt, az egyetlen karácsonyfadíszt, ami fenyőágukat díszítette.

Aztán évekkel később, itt dicsekedhetett el sajátjának érzett birodalmával Ildinek is, aki válása után társa lett.

Marcellal együtt itt próbálgatták bontakozó alkotó erejüket.
Lombsátrat, “iglut” építettek a sziklák oldalában, csúzdát  a kilátótól a delelőig, kisvasutat a kertben… Kétkezi munkával, ásóval, csákánnyal alakították a vasuti pálya nyomvonalát, vödörrel, talicskával összehordva a töltés minden kavicsát, laposvasból kivágva, hegesztve a járművek utolsó apró alkatrészét is. Sokszor még éjjel is ment a munka - a “nap” és a “hold” (a két hatalmas halogén reflektor) világították ilyenkor be a kertet.
Tervei voltak a házzal, a kerttel… a Villanegrába költöztette a konyhát, a kőházba a műhelyt, rendet akart vágni a kertben is, a felső házból száműzni peléket…
Én sok mindent másképp képzeltem, de ő volt az, aki szinte hetente itt tudott lenni, akinek autója, szerszámai, műszaki ismeretei, gyakorlata volt. Volt konfliktusunk ebből bőven, rengeteget vitatkoztunk, de valahogy mindig zöld ágra  vergődtünk egymással, ő pedig rengeteget dolgozott azon, amiben végül megegyeztünk.

Segítsége nélkül nagyon nehezen boldogultam volna.

Danival, Marcellal hármasban rendbehoztuk a felső házat. Kibontottuk a régi, megsűlyedt aljazot, feltöltöttük sóderral, aztán kevertük, hordtuk a betont napokon át. Vakoltunk, festettünk, mázoltunk, parkettáztunk, Dani átalakította a ház  villamos hálózatát is. Később új hullámpala került a tetőre is. Marcell végig velünk volt, segített mindenben - az ő mérnökien precíz körültekintése nélkül azt hiszem, még Dani is nehezen boldogult volna.

Az utolsó éveket már nehéz családi bajok terhelték,
A széteső, átalakuló családba új kapcsolatok épültek be, nála is, nálam is. Ő volt az első (akkoriban talán az egyetlen) aki tudta, elfogadta, hogy ezzel békességben együtt kell élnünk.

Tavasszal még bejárták Ildivel, Timi kutyával kamaszkorának szeretett színtereit… a szikla oldalába épített iglu maradványait, a gerincet, a vízmosást…

Nyáron még együtt, egy tűz mellett üldögélve sütögettük szalonnánkat.  Augusztusban is feljött hozzánk, csak úgy, mindenféle apropó nélkül, egyszerűen látogatóba… Emlékszem, rengeteget mesélt.. fotókkal, a bihari hegység térképeivel dicsekedett, ahol Ildivel jártak a nyáron… nagyokat beszélgettünk, vizet hoztunk… 
...de nem ebédelt velünk. Sietett valahová.


Szeptemberben még fent jártak Ildivel. Kijelölték a kisvasút folytatásának nyomvonalát, megkezdték a földmunkáit. A Villanegra mögé fog kanyarodni, ahol a kocsik tárolóhelye lesz.

Később Ildi  félve mesélte, hogy meglepetést hagytak - jaj, nem biztos, hogy örülni fogunk neki...
.... a kis teraszok alatti őserdőt megritkították, tágas liget lett a helyén. 

De akkor Dani már nem volt velünk.

A megkezdett pályaépítés nyomai komor mementóként emlékeztetnek rá, ma is.
Nem tudom most sem, mi lesz a sorsa…

Üres lett a kert, hiányzik a gépek zaja (de sokszor haragudtam érte..!) hiányzik az alkotó lendülete…


Már nyolc éve, hogy  itt hagyott  bennünket....

Nem volt még harminc éves...


Emlékezzetek!