Évforduló

Nyugtalan éjszakánk volt.
Talán mert sokan voltunk a pici szobában, talán a pelék a tartottak a szokásosnál is nagyobb vircsaftot az álmennyezet fölött.

Pedig milyen dolgos nap volt mögöttünk!



Az előkészületek utolsó napjára feljöttek a gyerekek és Marcellék is, hogy segítsenek az előkészületekben. Mindenki tüsténkedett, tette amihez leginkább értett: bevásárlás, alapos nagytakarítás a felső házban, krumpli,  zöldség előkészítése a gulyáshoz, a kis vasúti pálya és a kocsi rendbehozása a másnapi bevetésre, egy kis gazolás, virágültetés, lépcsőfellépők kialakítása a kertkapunál és még egy asztal megjavítása is belefért a napba.



Szombaton aztán későn ébredtünk. Késésben voltunk, gyorsnak kellett lennünk - de annyiszor elképzeltük már, mi hová kerül!  Hamar elrendeztük  kis kiállításunkat - egy „tabló” Nagymamáról és egy a házról készült régi fotókból. A felújított singer varrógépállványon kaptak helyet a házban talált egyéb relikviák pl. Nagyapa fotós cuccai, régi könyvek és sok-sok régi fénykép. Kiakasztottuk a vén diófára az öregek fotóit és kicsit odébb egy harmadikat, amelyen a fiúkat kapta lencsevégre valaki , amint  a kerti vasút építésén dolgoznak. Ők ketten nagyon sokat segítettek a a ház karbantartásán az évek során.

 




Ragyogóan sütött a nap, de a korábbi napok esőzései miatt mégsem volt fullasztó a hőség. Gyorsan megterítettük az asztalokat, elrendeztük a mezei virágcsokrokat a befőttes üvegekben, kannában, demizsonban. Felállítottuk a „minibárt” is a régi kútnál. A közelébe helyeztük a sok munkával felújított padunkat is, ami a nagy szelídgesztenyefa árnyékában igen vonzó pihenőhelynek bizonyult.




Szállingóztak a vendégek, az asztalokra egyre több finomság került, mi pedig  még sehol nem tartottunk az ebéddel! Szerencsére mindenki otthonosan érezte és feltalálta magát: A lányok felvágták a húst és a hagymát, közben a fiúk fát vágtak és tüzet raktak a bogrács alá.






Mikor már csak kevergetnünk kellett a gulyást, a társaság nagy része felkerekedett, hogy kiránduljanak egyet a közeli kilátóba, ahonnan a Dunakanyar pazar látványa tárul az ember szeme elé. Az idősebbek pedig lepihentek az árnyékban.



Kettő felé - Timi kutyával az élen  - a kiránduló csapat visszaért és újabb érkezőket is üdvözölhettünk. Így már közel 40 fős társaság szépen letelepedett a ház előtti területen.  Pár szóval megemlékeztünk az 50 éves évfordulóról,  aztán felolvastunk egy megkapó kis részletet Nagymama 15 évesen írt naplójából, 1930. karácsonyáról. Ebből kiderült, hogy milyen szerelemmel gondol az ő Lujzyjára (Nagyapára), aki lomfűrészből készített ékszerdobozzal lepte meg azon a karácsonyon. Ezt a naplót - számunkra olyan értékes kincset - is a házban találtuk, egyik nagy rendrakás alkalmával. Mivel lelkész is van a családban, így nem meglepő, hogy  istentisztelettel emlékeztünk a 100 éve született Nagymamára.

 

Elkészült az ebéd,  a bográcsgulyás, ami - nem azért, hogy magunkat dicsérjem - igen finomra sikeredett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy elfogyott az utolsó cseppig. Aki mégis  éhes maradt volna, bőven talált fasírtot, süteményt, szőlőt és más finomságokat az asztalokon.


 

A gyerekek le-föl szaladgáltak, óriási sikere volt a kisvasútnak, a kisfiúk szinte nem tudtak betelni vele. Másik nagy kedvenc Timi kutya, aki rettentően élvezte a nagy társaságot, a gyerekek rajongását, és persze az oda-oda dobott finom falatokat, a bogrács aljából kikerülő méretes csontot.



Mindenki jól érezte magát, evett, ivott, beszélgetett, sétálgatott, nézelődött, fényképezett, pihent, ahogy kedve tartotta. Különösen tetszett nekünk, hogy a szülők milyen lazák , senki nem aggodalmaskodott, veszekedett a gyerekekkel vagy miattuk. Hagyták őket szabadon játszani, szaladgálni vagy éppen aludni a kertben egy pokrócon. 


Gyorsan eltelt a délután, a vendégek szedelőzködni kezdtek. Nem búcsúzkodtunk hosszan, hiszen mindenkit visszavárunk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése