(Vázlat)
"Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos" (Ézs.46,9)
Testvéreim
az Úr Jézus Krisztusban!
Emlékezzetek!
Emlékezzünk édesanyánkra, aki minden nap elsőnek kelt – készítette a hat
gyereknek a reggelit, és utolsónak este 10-11 között feküdt le. Ő főzte az ebédet
és indított iskolába. Akkor a hét első három napján délelőtt volt a tanítás, a
második három nap délután a következő
héten aztán mindez megfordult, a délelőttösök délután mentek. Így váltogatta
egymást az alsó és felső tagozat. Időben volt ebéd az iskolába indulóknak, és
az iskolából érkezőnek, édesanya melegítette az ebédet külön, külön. Ő
gondoskodott 8 ember számára a tiszta ruháról, ő osztotta be a nem túl sok
pénzt, hogy a hó végére is maradjon.
Az ő foglalkozása: a kor fogalmazása
szerint: htb. (háztartásbeli). Vicc-lapok állandó céltáblája. A hivatalos
vélemény szerint ő volt a „nem dolgozó nő”… Dolgozónak azt tekintették, aki
eljárt munkahelyre…
Ő volt az
édesanyánk! Októberben lesz 100 éve hogy megszületett Békéscsabán. Édesapja
Boros János a vasútnál dolgozott, mint kézbesítő. Édesanyánk az elemi iskola
után elvégezte a polgárit, majd letette a különbözetit és felvették a békéscsabai
leánygimnáziumba, ahol érettségizett.
Három
nyelven beszélt: magyarul, szlovákul (tótul) és németül. Szüleivel sokszor
szlovákul beszélt, anyósával – a Kertész nagymamával – németül. Leginkább akkor
váltott nyelvet – szlovákot, vagy németet – amikor azt akarta, hogy ne értsük
mit, beszélnek a felnőttek. Így, nagyon hamar megtanultuk az első német
mondatot: Nicht vor dem Kindern. (Ne a gyerekek előtt.)
Emlékezünk
erre a helyre is, amit ötven éve vettek szüleink a békéscsabai Boros szülők
Kolozsvári utcai háza árának feléből. Édesanyánknak volt egy bátyja (Dr.Boros
János fizikus, édesapánknak osztálytársa a csabai gimnáziumban.) Ketten
örökölték a családi házat.
A ház félig romos volt, amikor megvették.
Szüleink kétkezi szorgos munkával hozták rendbe és lett nyaraló, kedves
találkozási hely a tágabb családnak, barátoknak. Azt hiszem nincs olyan unoka,
aki ne nyaralt volna itt. A kilátó, a delelő, Benő a sikló, vagy az időnként
kismalacokkal felbukkanó vaddisznó kicsiknek-nagyoknak életre szóló élménnyé
vált. Itt találkoztunk a természettel és egymással is.
Emlékezzünk!
- Ézsaiással arra az Istenre, aki intézi a világ sorsát, aki előtt bizony
pirulni is kell, ha megfeledkezünk róla. (lásd a 8.verset…) Aki nemcsak a
világot kormányozza, de minket is vezetett, vezet, őrizte,őrzi életünket.
Amikor a
jogosítványomat hosszabbították a szemész elém tett egy lapot, ami tele volt
sok-sok apró színes ponttal. Az orvos megkérdezte: mit lát? - majdnem rávágtam: semmit. Amikor hirtelen a
sok különböző, színes pontból hirtelen – nagyon élesen - mégis kirajzolódott egy szám. – Így
ellenőrizték nem vagyok e színvak.
Ézsaiás így
emlékezik és emlékeztet. Látva a történelem és az emberi sorsok kuszaságát
egyszerre mégis kirajzolódik a gondviselő Isten arca. Kívánok mindannyiunknak ilyen emlékezést!
Adja
Isten, hogy úgy éljünk, éljetek hogyha
egyszer majd ránk, rátok emlékeznek az utánunk jövők, akkor ránk emlékezve,
Istennek tudjanak hálát adni.
Emlékezzetek!
Ámen.
Elhangzott
2015.aug.22-én Nógrádverőcén. Édesanyánk születésének 100-évfordulójára és a
nyaraló 50 éves vásárlására emlékezve. (kg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése