100 éve született Nagymama



Géza bácsi megemlékezéső igehirdetése  Verőcén 
(Vázlat)

"Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos"   (Ézs.46,9)



Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Emlékezzetek! 

Emlékezzünk édesanyánkra, aki minden nap elsőnek kelt – készítette a hat gyereknek a reggelit, és utolsónak este 10-11 között feküdt le. Ő főzte az ebédet és indított iskolába. Akkor a hét első három napján délelőtt volt a tanítás, a második három nap délután a  következő héten aztán mindez megfordult, a délelőttösök délután mentek. Így váltogatta egymást az alsó és felső tagozat. Időben volt ebéd az iskolába indulóknak, és az iskolából érkezőnek, édesanya melegítette az ebédet külön, külön. Ő gondoskodott 8 ember számára a tiszta ruháról, ő osztotta be a nem túl sok pénzt, hogy a hó végére is maradjon. 

Az ő foglalkozása: a kor fogalmazása szerint: htb. (háztartásbeli). Vicc-lapok állandó céltáblája. A hivatalos vélemény szerint ő volt a „nem dolgozó nő”… Dolgozónak azt tekintették, aki eljárt munkahelyre…

Ő volt az édesanyánk! Októberben lesz 100 éve hogy megszületett Békéscsabán. Édesapja Boros János a vasútnál dolgozott, mint kézbesítő. Édesanyánk az elemi iskola után elvégezte a polgárit, majd letette a különbözetit és felvették a békéscsabai leánygimnáziumba, ahol érettségizett.
Három nyelven beszélt: magyarul, szlovákul (tótul) és németül. Szüleivel sokszor szlovákul beszélt, anyósával – a Kertész nagymamával – németül. Leginkább akkor váltott nyelvet – szlovákot, vagy németet – amikor azt akarta, hogy ne értsük mit, beszélnek a felnőttek. Így, nagyon hamar megtanultuk az első német mondatot: Nicht vor dem Kindern. (Ne a gyerekek előtt.)
Emlékezünk erre a helyre is, amit ötven éve vettek szüleink a békéscsabai Boros szülők Kolozsvári utcai háza árának feléből. Édesanyánknak volt egy bátyja (Dr.Boros János fizikus, édesapánknak osztálytársa a csabai gimnáziumban.) Ketten örökölték a családi házat. 
A ház félig romos volt, amikor megvették. Szüleink kétkezi szorgos munkával hozták rendbe és lett nyaraló, kedves találkozási hely a tágabb családnak, barátoknak. Azt hiszem nincs olyan unoka, aki ne nyaralt volna itt. A kilátó, a delelő, Benő a sikló, vagy az időnként kismalacokkal felbukkanó vaddisznó kicsiknek-nagyoknak életre szóló élménnyé vált. Itt találkoztunk a természettel és egymással is.

Emlékezzünk! - Ézsaiással arra az Istenre, aki intézi a világ sorsát, aki előtt bizony pirulni is kell, ha megfeledkezünk róla. (lásd a 8.verset…) Aki nemcsak a világot kormányozza, de minket is vezetett, vezet, őrizte,őrzi életünket.
Amikor a jogosítványomat hosszabbították a szemész elém tett egy lapot, ami tele volt sok-sok apró színes ponttal. Az orvos megkérdezte: mit lát? -  majdnem rávágtam: semmit. Amikor hirtelen a sok különböző, színes pontból hirtelen – nagyon élesen  - mégis kirajzolódott egy szám. – Így ellenőrizték nem vagyok e színvak.
Ézsaiás így emlékezik és emlékeztet. Látva a történelem és az emberi sorsok kuszaságát egyszerre mégis kirajzolódik a gondviselő Isten arca. Kívánok mindannyiunknak  ilyen emlékezést! 

Adja  Isten, hogy úgy éljünk, éljetek hogyha egyszer majd ránk, rátok emlékeznek az utánunk jövők, akkor ránk emlékezve, Istennek tudjanak hálát adni. 

Emlékezzetek!
                                                                                  Ámen.

Elhangzott 2015.aug.22-én Nógrádverőcén. Édesanyánk születésének 100-évfordulójára és a nyaraló 50 éves vásárlására emlékezve. (kg)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése